Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:

Regisztráció

Aktuális témák

  Téma neve Utolsó hozzászólás Hozzászólások
1.Pipások ide!2019-09-14 17:40:5522826 db
2.Kezdők ide!2019-06-26 13:02:5412771 db
3.Csere-bere2019-04-24 19:10:543433 db
4.Pipakészítés, pipajavítás2019-02-04 08:28:421411 db
5.Vízipipák2015-01-20 11:48:2183 db
6."Grandiózus" Országos Pipatalálkozók2018-04-08 19:06:26882 db
7.Pipatalik Budapesten2019-09-18 09:46:088850 db
8.Pipatalik Debrecenben2015-07-03 18:50:061241 db
9.Pipatalik Győrben2012-01-25 08:39:37362 db
10.Pipatalik Szegeden2017-05-05 15:55:442552 db
11.Tagság2018-04-08 19:05:56152 db
12.Off-Topic2018-09-27 19:10:52926 db

>> Archív témák

Off-Topic

Létrehozva: 2008-01-29 14:45:00

Új hozzászólás | Időrendben növekvő megjelenítés

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  >  >>

912. mudis adatok | e-mail válasz | 2014-01-29 14:13:55
Az a 17 év utáni találkozás érdekes lehetett :)
előzmény: 911. Brassens | 2014-01-26 19:13:23

911. Brassens adatok | e-mail válasz | 2014-01-26 19:13:23
A CHP technológia azért érdekelt különösen, mert a fekete dohányok természetes fermentálására kínált nagyüzemi technológiát. A hidegen nedvesített dohányt kis méretű farekeszekbe préselték nagyobb présnyomással, mint a szokásos, és hideg raktárban tárolták. A bálák közepében a fermentáció viszonylag hevesen lejátszódott, a fejlődő hő kiszárította a bálák külsejét, ahová egyébként a fermentálási hő kiűzte középről a vizet, így aztán jól tárolható anyagot nyertek, mely belül természetesen fermentált dohány jelleget mutatott, kívül küssé nyers volt és száraz. Felhasználás előtt vákuumnedvesítőben a széleket melegebbre és nedvesebbre állították be a szokásosnál, ahol is még lejátszódott némi fermentáció szerű folyamat.

Az emberi kapcsolatok igen érdekesen és változatosan alakultak. Sok időt délen töltöttünk, ahol a franciák alapvetően barátságosabbak, nyitottabbak, mint északon. Minket ott mindenki (persze neveltetésének megfelelően több-kevesebb nyíltsággal) rezervátumból szabadult szerencsétlen keleti vadembernek tartott. Épp ezért kíváncsiak voltak ránk. Sok meghívást kaptunk családokhoz, de általában amikor kiderült, hogy mi is csak a Homo Sapiens egyik ága vagyunk, az érdeklődés megszűnt. Azért alakultak szép kapcsolatok is, polgármestertől milliomos üzletemberen keresztül fel egészen a bálahordó munkásig. Na ő tényleg őszintén szívélyes volt, és igen büszke, hogy a város polgármestere csak egyszer látott vendégül bennünket, ő pedig három hétvégén gondoskodott a programunkról. Volt benne falusi bingó, amit ők lotonak neveznek, nyertünk is két kecskegidát, amit a vendéglátónkkal elcseréltünk két palack rozéra.
Vadásztunk is velük örvösgalambra az egyik hétvégén. Teljesen speciális és őrült vadászat, később láttam egy filmet is, ami erről szólt, Le mal bleu volt a címe, pont ezzel a módszerrel vadásztak.
Megmutatták az épülő házuk alapját is. Aztán 17 év múlva látogattuk meg őket legközelebb, ugyanazzal a kitörő szívélyességgel fogadtak, és elvittek a polgármesterhez is, aki azóta is polgármestere volt a városnak, ők meg előkeresték a régi közös fotókat... Az első találkozásunkkor a felesége (aki a dohányfermentáló pénzügyén dolgozott) éppen confit de canard-t készített, azaz befőttes üvegekbe rakta el a tömött kacsa kisült combját saját zsírjában - nagy tömegben.
Kevés szabadidőnkben sokat jártuk a környéket stoppal, ami nálunk szokásosabb volt, mint náluk.
Bergerac mellett (ami egy Dordogne völgyi város, a bordói borvidék keleti szélétől nem messze) egy magányos dombon van a chateau Monbazillac gyönyörű szőlőivel és teljesen egyedi ízvilágú karakteres édes fehér borával. Nem tudom, miért vannak a franciák odáig a Sauterne-ükkel, ami olyan, mint egy ügyetlen tokaji utánzat, amikor van egy Monbazillacjuk?

Folytatom
előzmény: 910. Brassens | 2014-01-25 19:49:12

910. Brassens adatok | e-mail válasz | 2014-01-25 19:49:12
Néhányótok unszolására folytatom a történetemet, főként itt, aztán ha pipás szakmai lesz, akkor a másikban is.

Nos, 1980 végén járunk, a kongresszus után két dolgot kellett feltétlenül elintéznem: kimenekülni Nyíregyházáról és elintézni a féléves franciaországi tanulmányutam papírjait. Előbbi azért volt fontos, mert a házasságom látta kárát a távolságnak (Nagykálló-Érd akkoriban ez egy egész napos út volt). Minden résztvevő tisztában volt vele, milyen kényszerítő körülmények kötöttek engem oda, és senki sem volt már, aki a három évvel azelőtti ígéretet beválthatta volna, lévén a Debrecenbe leköltöztetett trösztöt, de már annak jogutódját is, a Dohányipari Irodát is felszámolták. Így végül átvett a dohányipar közös kereskedelmi vállalata, akkori igazgatója a régi tröszt vezér, közvetlen főnököm pedig a technológia professzorom lett. Az elképzelhető legalacsonyabb beosztást kaptam elképzelhetetlenül alacsony bérezésért, de sz*rtam rá, úgyis várt fél évre Franciaország.
Illetve Svájc. A Philip Morris épp mézesheteit élte az Egri Dohánygyárral az első licenc gyártás beindítása kapcsán, a képviselőjük, egy fiatal srác járt ide, természetesen bemutattak neki, mint az ipar leendő üdvöskéjét, ő meg azonnal tisztelettel meghívott Svájcba egy hónapos tanulmányútra, mondván, hogy ha már úgyis ott leszek a szomszédban, tanuljak mást is, mint a (kissé hagyományos) francia dohánytechnológiát. Minden költségemet fedezik. Szerintetek visszautasítottam?
Mindemellett úgy elpofátlanodtam, hogy engedélyt kértem, hogy az ösztöndíjas tanulmányútra magammal vihessem ifjú feleségemet is. Mivel ez annyira szemtelen igény volt, hogy a hatóságok ismét csak valami szédítő magasságú támogatót sejtettek mögöttem, szó nélkül belementek.
Nos, így történt, hogy két hónap múlva már Párizsban találtuk magunkat.
A franciák meglátván a program igényemet erős kételyüket fejezték ki, mondván az ösztöndíj végül is csak 3500 dollár lett, ebből szerintük max. egy hónapot tudunk ott tölteni. Én meg azt mondtam, hogy csak figyeljenek.

Nem részletezem: igen olcsó szállodákban laktunk. Ahol meg lehetett, ingyen pl. apácáknál.

A programomban Feury-les-Aubrais termesztéstechnológiai továbbképzési központ, Bergerac kutatóintézet, Tonneins dohányfermentáló, Nantes dohángyár és disztrbúciós központ, Sarlat dohánygyár szerepelt. Szép nagy merítés, tekintettel arra, hogy Bergeracban és Tonneinsben két-két hónapot töltöttünk. Csoda volt. Olyan emberekkel dolgoztam együtt, akiknek a nevét csak tudományos folyóiratokban láttam, rájuk hivatkoztam a diplomamunkámban, teljesen elképzelhetetlen volt, hogy ezek élő emberek, sőt, némelyik még normális is volt. Albo, Chouteau, Schiltz, Duméry, Flesselles, ...
Résztvettem gyártmányfejlesztésben (a News receptúrájában degusztáltam, ez a cigaretta később látványosan megbukott), technológiai fejlesztésekben, jártunk dohánytermesztő gazdáknál, áttekintettem a futó tudományos programokat, de legjobban a fermentálási technológiáik érdekeltek, abból is az akkori legújabb, a CHP (conservation humide pressée).

Folytatom
előzmény: 897. Brassens | 2013-12-27 10:36:33

909. Brassens adatok | e-mail válasz | 2014-01-13 07:06:14
Mérnöki kreativitás...
A 70-es évekig a cigarettagyártó gépek csúcsteljesítménye sokáig 4500 szál/perc volt. Ekkor a három nagy gépgyártó közül (Garant GB, Decouflé F és Hauni D) a franciák és a németek fuzionáltak. Szinte azonnal kijött a német precizitás és a francia kreativitás eredményeként az első 6000-es gép, majd a gyorsabbak. Most már nem tudom, hol lehet a csúcs, 12000-nél még követtem... a 90-es évek elejéig.
előzmény: 908. mudis | 2014-01-10 15:42:35

908. mudis adatok | e-mail válasz | 2014-01-10 15:42:35
Érdekes volt ez a szivaros rész is! Miközben olvastam, azon filóztam, hogy nedvesen laponként kellene valami lappal elszeparálni őket, de a slusszpoénra, a fagyasztásra nem gondoltam volna! Ügyes :)
 

907. pestipipas01 adatok | e-mail válasz | 2014-01-05 22:20:10
Elég egyfajta rendszeres méreg a szervezetemnek :)
előzmény: 906. roberto67 | 2014-01-05 19:10:25

906. roberto67 adatok | e-mail válasz | 2014-01-05 19:10:25
Miért nem? Pedig az is legalább olyan jól tud esni, mint egy pipázás :)
előzmény: 901. pestipipas | 2013-12-29 13:52:57

905. roberto67 adatok | e-mail válasz | 2014-01-05 19:09:26
Köszönöm szépen :)

A Romeo y Julietta szivarhoz már volt szerencsém, és nagyon ízlett, a többi magas árkategóriás kézi sodrású szivarból mit ajánlanál? Nincs sok pénzem ilyenre, így évente max 1-szre veszek ilyen drágát, és akkor nem szeretnék félrenyúlni :D
előzmény: 899. Brassens | 2013-12-29 13:23:05

904. Brassens adatok | e-mail válasz | 2014-01-02 13:18:08
A kivágás nagy szakértelmet és mégtöbb arányérzéket igénylő tevékenység: egy levélfélből a lehető legtöbb borítékprofilt kell tudni kimetszeni. Ezt természetesen magas nedvességtartalom mellett lehet megtenni, hogy még csak véletlenül se törjön a levél. A gépi szivarok jó részéhez is jár a kézzel kivágott szivarboríték.
Ahol van elegendő munkaerő erre, ott nem gond. De Svájcban is gyártanak szivarokat. Ott igazán nem foglalkoztatnak ilyesmivel embereket. Hogyan lehet ezt a munkafázist exportálni? A kivágott profilt már nem lehet megszárítani, elmásznának a dimenziói. Nedvesen nem tartható, mert megtámadják a mikrobák. Tömegben nem kezelhetők, összetapadnak, és csak szakadás árán lehet szétválasztani.
Itt jön a nagy ötlet: kifektetik egy gézcsíkra őket egymás mellé, feltekerik és lefagyasztják. A felhasználás helyén csak fel kell engedtetni, széttekerni és már lehet is etetni velük a szivargyártó gépeket. A kivágást így ki lehet adni bérmunkába a világon bárhova.
előzmény: 903. Brassens | 2013-12-29 16:20:57

903. Brassens adatok | e-mail válasz | 2013-12-29 16:20:57
A szivarboríték az egyik legdrágább dohánytípus a világon. A kubai szivarboríték pedig megfizethetetlen, mivel Kubából tilos exportálni.
El tudjátok képzelni: minden egyes levélnek tökéletesen épnek, egyszínűnek, egyes tételeken belül mindegyik levélnek azonos színárnyalatúnak kell lennie, mivel egy dobozon belül nem lehet tarka a látvány.
A levélerezetnek a lehető legfinomabbnak kell lennie, ezt már a termesztési körülményekkel kezdik elérni: iszony magas páratartalmat kell tartani a tenyészidőszak teljes tartományában, hogy a levelek kvázi a levegőből is tudjanak felvenni vizet, ne az erezet legyen ebben a fő csatorna.
A dohány igen érzékeny növény, ilyen körülmények között pláne hajlamos a megbetegedésre (peronoszpóra, dohánymozaik vírus, stb.), nagyon sokat kell "látogatni" a dohányültetvényt a tenyészidőszakban, nem szabad fertőzést bevinni pl.a ruházattal, gépekkel. A borítéknak szánt táblákat takarni szokták, hogy a napsütés se szárítsa a levélfelületeket.
A törés, a szárítás, a fermentálás mind különös gonddal történik, a szivarboríték esetében a fermentálást simított leveleken végzik.
Ha mindezek után sem penészedett, rohadt, szakadt meg a levél, ekkorra már szinte bőrszerű, nagyon vékony, szinte nyújtható, nagy szakítószilárdságú levelet alkottak. Nedvesen. Így azonban nem tárolható, mert a penészek támadnak. Szárazon meg törik.
A leveleket egyenként színükkel befelé a főér mentén kettéhajtják, és a főerekkel sorosan egymás mellé-egymásra rakják, 150-200 levelet egy egységbe. Ezt aztán összegöngyölik úgy, hogy a főerek kifelé legyenek - mint egy fordított esernyő, aminek kívül vannak a merevítőbordái. Így szárítják ki stabilra, a bordák kívülről megvédik a mechanikai hatásoktól.
Felhasználás előtt közvetlenül óvatosan gőzzel (esetleg vákuumkamrában) nedvesítik, hogy a szétbontás ne törje. Aztán jön a kivágás: jobbos és balos profilokat vágnak a levelek jobb- és balfeléből. Egy-egy dobozba csak vagy jobbos fonású, vagy csak balos fonású szivarok kerülhetnek, másként összeakadnának.

A következőben folytatom, még mindig nem jutottam el az izgalmas részig.
előzmény: 902. Brassens | 2013-12-29 15:39:04

902. Brassens adatok | e-mail válasz | 2013-12-29 15:39:04
A kézi szivarok mindegyike valódi kézműves munka akkor is, ha nem feltétlenül egész/fél levéldarabokból állítják össze. A gépi szivarok töltete biztosan levéltépet. (nem vágat!)
Ha a kézi szivar egész/fél levéldarabokból áll, annak keverékét maga a sodrómester válogatja össze darabonként. A levéltépetből sodort szivar töltetét nagyobb tételben állítják össze.
A teljes levélfelekből álló szivar biztosan nem ég félre.
A fonásról nem igazán tudok részleteket, az igazi művészi munka, bár a gépi fonásban van egy érdekes technológiai lépés, erről a következő posztban...
előzmény: 901. pestipipas | 2013-12-29 13:52:57

901. pestipipas adatok | e-mail válasz | 2013-12-29 13:52:57
Még nem próbáltam, bár nem is tervezem, hogy kipróbáljam a szivarozást,de az érdekelne, hogy a kézzel készített szivar miért jobb, mint a gépi, ha egyáltalán jobb?
előzmény: 900. Brassens | 2013-12-29 13:25:12

900. Brassens adatok | e-mail válasz | 2013-12-29 13:25:12
Ja, és a Guantanamera valóban kubai, de gépi szivar.
előzmény: 898. roberto67 | 2013-12-27 20:04:09

899. Brassens adatok | e-mail válasz | 2013-12-29 13:23:05
A jelenleg piacon található kézi sodrású kubai szivarok: Cohiba, Punch, José L. Piedra, Montecristo, H.Upmann, Bolivar, Hoyo de Monterrey, Romeo y Julieta, Quintero, Partagas.
Ezekből a márkákból kihoztak kisebb (Club), vagy apró (Mini) gépi szivarokat is, ez utóbbiakatnem szálra, hanem csomaggal árusítják.

A karibi térségből vannak tisztességes próbálkozások (Honduras, Dominika), ezek árban elérhetők, minőségben nem akkora a különbség, mint ahogy az ár alapján számítani lehetne.
előzmény: 898. roberto67 | 2013-12-27 20:04:09

898. roberto67 adatok | e-mail válasz | 2013-12-27 20:04:09
Na, ha már itt tartunk: én szivarozni is nagyon szeretek. Milyen szivarokat javasolsz kipróbálni, illetve milyen kézi sodrású kubai szivarokat lehet bátran megvenni a trafikokban úgy, h tényleg azt a minőséget kapjuk, és ne vmi gépi sodrású nem igazi kubait? Mert nyúltam már félre sajnos, de fogtam már ki aranyhalat egy Guantanamera nevő márkával, ami 750 Ft, és elvileg kézi sodrású kubai, mégis az ára miatt féltem kipróbálni, de azóta rendszeresen vásárolom magamnak, és a barátaimnak ajándékba.
előzmény: 897. Brassens | 2013-12-27 10:36:33

897. Brassens adatok | e-mail válasz | 2013-12-27 10:36:33
Ez a kongresszus, meg az ösztöndíj azt eredményezte, hogy a világ dohányosai megismerték a nevünket, a későbbiekben ez nagyon hasznos lett.
Mi meg megismertük a Manila szivarok világát, termeléstől a gyártáson át a meggyújtás művészetéig.
A kézi sodrás kubai mintára szerveződött, hatalmas csarnokokban dolgoztak a hölgyek tömegével a munkaasztalok mögött, elöl pedig egy pódiumról regényeket olvastak fel nekik. (Kubában ugyanez Castro beszédeivel, és az újsághírekkel történt)
A Havanna szivarokat jól ismertük, a '70-es években gond nélkül beszerezhetőek voltak magyar trafikokban, Manila szivarral viszont akkor találkoztam először.
Be kell vallanom, nincs ellenemre az ízviláguk. Illatban ugyanazt nyújtják, mint a Havanna, ízre viszont édes jellegű füstöt adnak.

Folyt.
előzmény: 896. Brassens | 2013-12-27 10:08:44

896. Brassens adatok | e-mail válasz | 2013-12-27 10:08:44
Folytatom.

Nos, hihetetlen, de kint voltam Párizsban, az Invalides air terminaltól az 53, quai d'Orsay gyalog sincs messze, a CORESTA főtitkára adta át a manilai repülőjegyet. Nála szembesültem azzal, hogy a párizsi akcentus nem volt a tananyagban. Egy árva szavát nem értettem.
Egyetlen éjszaka Párizsban, nem bajlódtam szállással, az éjszakai Párizs nem alvásra való. A hajnali igen, azt a terminálon egy padon töltöttem.
Aztán repülés Jumbo jettel, szintén meghatározó élmény egy fiatalnak, aki addig csak IL 18, TU 134 és TU 154-en repültem, meglepett, milyen rosszul viselkedik a levegőben ezekhez képest. Irak fölött már sötétben repültünk, volt majré rendesen, le kellett sötétíteni a gépet, csak réseken kukucskáltunk lefelé, az égő olajkutak fénye megvilágította a szárnyak alját, pedig 11000 m-en repültünk.
Manila. Jázminkoszorúval fogadtak csodásan szép filippino lányok, hipermodern szálloda keleti visszafogott eleganciával, 2000 fős kongresszus, nem okozott gondot, hogy párhuzamosan egy orvoskongresszus is volt ugyanott.
Két héttel előtte akarták ott felrobbantani Marcost, a diktátorukat, ezért épp szükségállapot volt. Minden középületet fegyveresek vigyáztak, iszony kaliberű mordályokkal. bennünket is mindenhova megerősített rendőri felvezetéssel szállítottak csoportosan, mindemellett sokat sétáltam egyedül a városban, minden csoda volt amit láttam, legfőképpen a természet.
4 ösztöndíjas volt abban az évben, bennünket minden fogadásra, díszvacsorára meghívtak. A Coresta igazgatója külön is figyelmet fordított ránk, gondja volt rá, hogy belevigyen bennünket a jóba.
A második kongresszusi napon különösen szigorú ellenőrzésen át lehetett bejutni az épületbe, azt rebesgették, hogy esetleg Marcos is meglátogat bennünket, de a program csak az agrárminiszter expozéját tartalmazta.
Pont ő beszélt, amikor is leálltak a tolmácsok, és a fülünkre monták, hogy megérkezett az elnök. A teljes kongresszus felállva, ujjongva köszöntette a diktátort, ezen kissé meg is lepődtem, viszont olyan frappáns, szellemes köszöntővel lepte meg a társaságot, hogy mindenkit lenyűgözött.
Aztán elérkezett a mi megmérettetésünk is, majd' elájultam, amikor megtudtam, hogy nem a Tudományos Bizottság (8 fős grémium) előtt kell megtartanunk az előadásunkat, hanem a plénum előtt, az meg mintegy 2000 fő. Voltaképpen az volt a szerencsém, a bizottság biztosan szétszedte volna a jelölteket, 2000 főből viszont senki nem kérdezett bele.
előzmény: 894. Brassens | 2013-12-17 21:18:56

895. bpetya66 adatok | e-mail válasz | 2013-12-21 14:57:46
http://www.youtube.com/watch?v=8eklEahjPtg
Kívánok nektek ilyen ajit a fa alá.
 

894. Brassens adatok | e-mail válasz | 2013-12-17 21:18:56
A katonaság viszonylag könnyű volt: 186 cm magasságomhoz akkoriban 52-53 kg volt a súlyom. Nem az evés volt a fő célom. Volt olyan, hogy két napig nem jutott eszembe enni.
Még a gimnáziumi stressz miatt érettségire szépen fejlett gyomorfekélyt szedtem össze, ami miatt akkor nem kellettem a honvédségnek. Az egyetem nevű szanatórium aztán tünetmentesre gyógyított, így kétesélyes volt a sorállományom. Kiváló kondíciómhoz volt egy légzéstechnikám, amivel olyan szív aritmiát tudtam produkálni, amilyet csak akartam. A sorozóbizottság ezek ellenére természetesen alkalmasnak minősített az egyetem után, de közölték, hogy behívásomra nem kerül sor és honvéd rendfokozattal tartalékállományba helyeznek. Így történt, hogy részükről nem volt akadály a kiutazás előtt.
Az Országos Ösztöndíj Bizottság már keményebbnek látszott, bár itt nem az én fejemet követelték, hanem a Németi Laci bácsiét, aki az egészet az ő tudtuk nélkül elindította Párizs felé (Ott van a Coresta központja). Nem tudom, hogy intézte el az öreg, de végül is megkaptam a jóváhagyásukat.
Maradt az útlevél, kiutazási engedély... repülőjegyet küldte a Coresta.
Ezzel tényleg szerencsém volt, hogy az Úr Nyíregyházára vezérelt, és nem pl. Budapesten kellett intézni. Ott ez annyira abszurdnak tűnt, hogy egy osztályellenség kölyök ámerikai nagybácsival, akit '53-ban az állam megdöntését célzó fegyveres szervezkedésért ítéltek el és '56-ban disszidált, család, gyerek nélkül, katonai szolgálat nélkül ki akarjon menni Manilába, majd egy-két hónappal utána Franciaoszágba és Svájcba egy fél évre, hogy gondolom, azt sejtették, hogy valami iszony magas pártfogóm lehet a nómenklatúrában.

Folyt.
előzmény: 893. Brassens | 2013-12-17 20:25:41

893. Brassens adatok | e-mail válasz | 2013-12-17 20:25:41
Ehhez a szerencse nem volt elég, bár kétségkívül volt szerepe.
Augusztusban tehát munkába kellett állnom, ám elég erős tárgyalási pozícióm volt áldott emlékű Jóna Pali bácsival, a Nyidofer akkori igazgatójával. Csak annyit kértem, hogy oldja meg a lakhatásomat, mentsen fel a munkavégzés alól novemberig, én meg megígérem, hogy nem hozok szégyent a magyar dohányipari szakemberképzésre.
Az öreg (akkor persze még nem is olyan öreg) meg pironkodva azt mondta, hogy Nyíregyházán sajnos nem tud lakást adni, Debrecenben egyelőre nem, legyek olyan jó, fogadjak el Nagykállóban egy 135 m2-es szolgálati lakást egy hét holdas park közepén kutyás éjjeliőrökkel. Dolgoznom nem kell, de bejárni minden munkanap. Az enyém lesz a hangstúdió, amit akkor szereltek fel az akkori kor legmodernebb berendezéseivel, ott tanulhatok, senki nem fog zavarni.
Egy kezdő mérnök akkoriban 2500 Ft-ot keresett. 350 Ft bérleti díjat kellett fizetnem a lakásért havonta.
Feleségem Érden maradt, teljesen egyedül voltam a feladathoz.
Az egyetemi franciatanárnőmtől kölcsönkértem a kurzusunk laboranyagát (magnószalagokon), meg a könyveket, és nekiestem a franciának.
Napi 16 órát sikerült tanulnom, azaz amikor még ki se nyitottam a szememet reggel, a magnót már bekapcsoltam ott, ahol éjjel elkezdtem a laborgyakorlatokat. Elalvás előtt egyáltalán nem tudtam normaidőn belül teljesíteni a feladatokat, reggel ugyanazokat könnyedén. Ez adott egy akkora löketet a naphoz, ami végig kitartott. Napi 20 szót tanultam meg. A vonaton, amivel bejártam, memorizátam, meg elolvastam az új anyagot. A munkahelyre beérve a nyelvtant vettem át, szótáraztam, délután a labor hanganyagot nyomtam, hazaúton ismét memorizáltam az új szavakat, otthon pedig a laboranyagra aludtam el némi frusztrációval... Ki lehet számolni, 2500 szavas szókincsem lett novemberre, megvolt a nyelvtan, kiejtés ... hmmm... olyan-amilyen, egyébként majdnem belehülyültem.
Egyszer arra ébredtem, hogy valaki néz az ablakon keresztül. Megmozdulni se mertem. Reggel aztán kinéztem, már hó volt a parkban, az ablakom alatt őznyomok.
Majdnem éhenhaltam, mert a nagykállói piacon csak vágott virágot lehetett kapni, mást nem. Egy virágos kofátől könyörögtem ki a zsebéből négy tojást...

Folytatom
előzmény: 892. mudis | 2013-12-16 13:57:06

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  >  >>











  

Fórumszabályzat